Egy nagy fekete macska telepedett ölembe a Cat Café Budapestben, miközben az érdeklődök kérdéseire válaszoltam. Igazi interaktív estet tudhatunk magunkénak nektek köszönhetően, akik eljöttetek. Most pedig én várom a székelyudvarhelyi G. Caféba Gábor Tamás Indianát, Magyarország slambajnokát ( – Csak csapatban – jegyzi meg szerényen, amikor címét említem), valamint régi barátom és szerzőtársam, Muszka Sándor költő-írót, alias "Muszkatesvér"-t. A G. Feszt keretén belüli fellépés izgalmasnak ígérkezik. Ne hagyjátok ki!

 


Bodor Ádámmal tartott estjeinken nagyon sok fiatal vett részt. Jó volt látni a gimnazistákat, amint hosszú sorban várják, hogy dedikáljon nekik a Verhovina madarai szerzője. Jómagam a fellépések közben lencsevégre kaptam egy három bocsos anyamedvét, majd visszakísértem a Kossuth-díjas írót Székelyföldről a magyar fővárosba, ahol Kéry Kira újságíró kérdéseire válaszolva a Cat Café Budapest meghívásának teszek eleget. Annak ellenére, hogy hiúznak egyelőre csak a nyomait láttam, (nagy)macskás novellák is felolvasásra kerülnek. Hallgatásuk közben simogathatjátok a kávézó különböző földrészekről érkezett cicáit! Szeretettel várlak!

Kapcsolódó:

Bodor Ádám: erdélyi élményeimből táplálkozom

Bodor Ádám Csíkszeredában vendégeskedett

Az irodalom ünnepe volt Csíkban

Bodor Ádám: hálás vagyok a börtönévekért

Életre szóló Erdély-élmény (Bodor Ádám Sepsiszentgyörgyön)

A börtön iskolájában

A tömörség a fontos

Bodor Ádám Kossuth-díjas író könyvtárunk vendége volt

A tömörség adja a próza esztétikáját


Maradjunk még a barna bundásoknál, hiszen ők az én orvosaim. Látványuk felvillanyoz, és életörömmel tölt el. Szülővárosomba érkezésem után nem sokkal, amíg Bodor Ádám a Madarasi Hargitán síelt, megbirkóztam a medvével. A kortárs magyar irodalom halk szavú mestere hetvennyolc évesen nálam is fiatalabb, mivel pontosan tudja, hány fok van éppen Washingtonban, és melyik rádióadót érdemes fogni, miközben együtt autózunk haza Erdélybe a magyar fővárosból. Az est címe a Csendes lebukás c. elbeszéléséből származó idézet. Részletek a fenti plakáton. Gyertek el, köszöntsük együtt a Sinistra körzet, Az érsek látogatása és a Verhovina madarai íróját!

Simon Mártonnal tartott közös estünk után és öt napos berlini tartózkodásom előtt érkezett a meghívás a Ferencvárosi Román Önkormányzattól: két nyelven olvassak fel szövegeket. Nem lesz könnyű dolgom, mivel románul idáig egyetlen alkalommal jelent meg munkám Karácsonyi Zsolt fordításában a kolozsvári Tribuna című irodalmi lapban. Mi más lehetne a kapcsolódási pont, mint a szeretett mackók. Alig várom, hogy viszontláthassam márciusban őket. Romániáról sok mindent mesélnek világszerte, de arról ritkán esik szó, hogy itt található a kontinens erdőinek kétharmada, valamint bolygónk egyik legnagyobb medvepopulációja. Ilyen értelemben Európa Kanadája. A Cooper-regények hőseit a székelyföldi fenyvesekben is el tudom képzelni. Bármikor elém léphetne az Ilona-völgye sűrűiből Csingacsguk sápadtarcú testvérével, Vadölővel. Minket, magyarokat és románokat a közös élet mellett az irodalom és a természet szeretete is erősen összeköt. Ezekkel a gondolatokkal várlak titeket szeretettel március 3-án Juhász Gábor dzsesszgitárossal és Erdei L. Tamás íróbarátommal, a rendezvény házigazdájával.
 
Kapcsolódó: