Jegyzetek

2009. augusztus 12., szerda

JÁGÓ

alt

Ki ne hallott volna Othello zászlósáról, aki a legváratlanabb pillanatokban jön, hogy a zöld szemű szörnyet, a féltékenységet csepegtesse a velencei mór szívébe? Jágó hozzám másképp érkezett – Eszternek és Attilának köszönhetően gyönyörű kutya formájában. Meg vagyok győződve: őseit Goethe szolgálói simogatták – maga az excellenciás úr ugyanis Christiane Vulpius simogatására összpontosított. Aztán a költő számára büdösebbé vált a nő a munkánál. A szóbeszéd szerint ez az öregkor kezdete – bár, ha az alig tizenhét éves Ulrike von Lewetzow kezét megkérni óhajtó, hetven fölötti Mesterre gondolok, megdől az elmélet. Tény, hogy amíg Goethe belemerült a Faust második részének írásába, szolgálói gondosan nevelték a weimari vizslákat. Az ezüst nyílnak becézett kutyusokkal igyekezett ellensúlyozni a fejedelmi hercegség a dilettáns művészek elszaporodását. – Ilyen szépet nem tudtok alkotni! – mondta nem egyszer a herceg az önjelölt Künstler-eknek, miközben a kecses járású ebekre mutatott, amelyek sokadik leszármazottjának lehetek gazdája. Írótáborokba nem viszem – legalább én ne bántsak egyes kollégákat.:-) Ehelyett naponta elkísér a székely fenyvesekbe. Köszönöm Eszter! Köszönöm Attila!


alt

alt
alt
alt
alt
alt
alt
alt
alt
alt

2009. július 2., csütörtök

KALOTASZEGI LEGÉNYES

alt

Táncolod? Énekled? Írod? A Kunst lényege ugyanaz. János öcsém letette rövid időre a dobverőket, és éjt nappallá téve vágta meg az alábbi kisfilmet, amelyben igyekszem bemutatni, hogy a kalotaszegi legényes sokkal nehezebb, sőt összetettebb a karate mozgásrendszerénél… Már a szerkezete is rendkívülinek számít: pontokat kell táncolni. Egy pont négy elemből áll:
A: kezdő figura, B: fő figura jobb lábbal, B: fő figura bal lábbal, C: záró figura. ABBC – így rajzolta fel annak idején a táblára tanárom. Székelyként ötven ilyen pontot tanultam meg, hogy változatossá tegyem táncom, de még mindig sok pont maradt, amit nem ismerek... Többször találkoztam falusi mulatságokban legényest táncoló bácsikkal. Eszköz volt számukra a lépések és a csizmaverők sorozata. Fiatal korukban tanulták, hogy elnyerjék vele a kiválasztott lány kegyeit. Egymással versengve, felváltva táncoltak a bálokon. A cél a szerelem volt. Mert Erdélyben a danokat nem idős mesterek adták a férfiaknak, hanem csinos „eladó” lányok, akik eldöntötték, hogy ki a legügyesebb, legrátermettebb legény. A „bírák” a házasságban „kicsi helyre” kerültek: a konyhára, ahol szorgalmasan sürögtek-forogtak, amíg a férfi tarisznyájában „bű erősss” pálinkájával az erdőre ment fáért. Nemhiába tartja a kalotaszegi testvéreink számára jól ismert székely hármas szabály: A sör nem ital. Az asszony nem ember. A medve nem játék.
Legyen e film tisztelgés Kalotaszeg névtelen táncosai előtt, akiknek nem engedjük, hogy sírba vigyék a világ egyik legvirtuózabb férfitáncát...
Fogadjátok barátsággal:
 

 

2009. április 2., csütörtök

JANCSI

alt

Az első találkozásnál durva, keménykezű embernek ismertem meg Mesterem. Együtt változtunk több mint két évtized alatt, miközben példakép tudott maradni számomra. Odaadó férj és családapa. Mértékletesen örül az életnek, tudja, meddig lehet kosarazni a karateedzés bemelegítő részében, mekkora sebességet szabad elérni a motoron, és milyen mennyiségű ital fogyasztható egyetlen alkalommal. Tanítványai barátai. Szétszóródtak a nagyvilágban, egyesek közülük már Japánban és Kanadában haladnak tovább az üres kézzel való harc útján, ő azonban neveti, ha Mesternek szólítjuk. – Jancsi vagyok – mondja ilyenkor. A fekete öv negyedik dan fokozatnál tart, száz karatemester közül az egyetlen, akit a vizsgáinkon Shibuya nyolc danos japán nagymester is „strong man”–nek szólít. Jancsi mégis csak szürke egérnek nevezi magát. Nem törekszik babérokra. Visszahúzódó alkotó, aki harcosként a legönzetlenebb művészeti ágat képviseli: mozdulatai tovalibbennek az időben, ezért minden pillanatban késznek kell lennie, hogy újraformálja. Ez sokkal nehezebb, mint az író feladata, aki munkája végeztével kezében tarthatja és polcra teheti könyvét. Jancsi valósággal fürdik a névtelenségben. Ütése erőt ad számunkra, mert gyorsabb és keményebb az élet csapásainál. Most is az utakat rója, hogy eltartsa két egyetemista gyermekét. Estére megérkezik szülővárosába, Székelyudvarhelyre. Ha csupán tíz perce marad otthon, akkor is bejön az edzésre. És ez így tart harminc éve…
Jancsi, ha hazaérsz, az ütéseket követő sörözésnél ne légy nagyon mérges rám, amiért írtam rólad…

alt

alt
alt
alt

2009. március 18., szerda

AZ ELENGEDÉS MŰVÉSZETE

alt

Az ívási hónap ellenére maradjunk még a horgászatnál. Balázs érdekes fotót küldött Luxemburgból… Én ennél nagyobb halat nem tudok mutatni, ezért a felolvasóesten elhangzott rövid szöveggel viszonzom:
Napok óta igen fontos dolgom támadt, éjjel kelek, mégsem érek rá semmi másra. Egy üzletember tavaiból telepítem a pisztrángokat – vissza a folyóba. A tulajdonossal nem ismerjük egymást, mert felváltva dolgozunk a másik tudta nélkül: ő nappal, én éjszaka. Esélyem sincs, hogy műszakot cseréljünk, de állom a sarat. Remélem, nem hoz többet, mint amennyit ki tudok fogni... Gyakorlunk. Így kell majd cselekednünk a medvékkel is...

Zordok erősen megmarkolta horgászbotját, óvatosan körültekintett, és futni kezdett. Átpattant a tavakat óvó kerítésen, leguggolt a legkisebb tónál.
– Bizonyára ez az anyahalas tó – gondolta. Nyugtalanságtól remegő kézzel dobott. A műlégy landolását a vízen óriási csobogás követte. A harcos érezte a horogtól szabadulni próbáló hatalmas pisztráng erős rángatását. Fárasztani akarta a halat, hogy a partra terelhesse, de az egyre kiszámíthatatlanabbul cikázott ide-oda a tóban. A bot meghajlott, majd hangos reccsenéssel tört ketté. Ebben a pillanatban öt motorbicikli száguldott be a tó partjára.
– Lefülelt! – villant át Zordok agyán. Bedobta a törött botot a tóba, átugrott a kerítésen, és a közeli erdő irányába rohant. Üldözői szitkozódva zárták be mögötte a kört, lepattantak a motorokról, és utána vetették magukat az erdőbe. A harcos négykézláb mászott fel a dombon. Őrült gyorsasággal haladt a bokrok alatt az erdő sűrűje felé. Az idegességtől perceken belül kifáradt, kapkodta a levegőt, végtagjait elhagyta az erő, háta mögött azonban egyre halkultak a szitkozódások, hogy végleg megszűnjenek. Hanyatt feküdt egy öreg fenyő alatt.
– Gyenge ötlet volt, barátom – lihegte. – Nem láttál meg, továbbra sem tudod, kivel van dolgod, ezt a csatát megint én nyertem. És most visszamegyek, hogy csak azért is kifogjam pisztrángodat!
Megvárta, míg besötétedett, elővette pótbotját, a vízfenéken úszó műhalat kötött zsinórja végére, és óvatosan osont vissza az erdő szélére. A tó partján újra nyugalom volt, a gazda titokzatos motoros őrei beletörődtek vereségükbe, és elhagyták a helyet. Mindössze egy–két üres autó parkolt a part mellett, amelytől mintegy öt méternyire zúgott a folyó. A friss vizet innen kapták a tenyészhalak, Zordok ide engedte szabadon, amit kifogott belőlük. Lábujjhegyen haladt a kerítésig. Átpattant a léceken, hangtalanul száguldott az anyahalas tóhoz, és dobott. Alighogy a műcsali elmerült a vízben, óriási rántást érzett a horgász. A hal elindult. Zordok zsinórt engedett utána, hogy ne szakadjon le, majd lassan vontatni kezdte a part felé. Alkarján érezte az eszeveszetten küzdő pisztráng hatalmas súlyát. Kettőt tekert még az orsón, amikor megpillantotta lábai előtt a nagy halfejet. Letette a parton botját, két kezével benyúlt a hal hasa alá a vízbe, és kidobta a fickándozó pisztrángot a partra. Éppen utána lépett, megragadta a száját, hogy maga elé emelje, amikor kivágódott az egyik autó ajtaja. Zordok összerezzent. Tíz méterrel tőle két feketébe öltözött biztonsági őr pattant ki az első ülésről.
– Lebuktam – villant át a harcos agyán –, menekülésre semmi esély.
Végső erejét összeszedve emelte fel a nagy pisztrángot, és a kerítésen át a folyóba lendítette. A két bőrfejű férfi a hatalmas csobbanás irányába kapta fejét. Zordok számára világossá vált: a harc elkerülhetetlen. Szeme megakadt a fekete ruhákon levő feliraton: security service. Kezeit ökölbe szorította, s kinézte magának a szélesebb vállú őrt, hogy orrcsonttöréssel próbálkozzon vele szemben. Átugrott a kerten, előttük termett, és rájuk szegezte szúrós tekintetét. Két mindenre elszánt szempár meredt vissza rá. Zordok hátrahúzta csípőjét, hogy minél messzebbről indíthassa az ütést, mert így elegendő súlya lesz a becsapódásnál ahhoz, hogy csont törjön. A két férfi leguggolt. Arcukat tenyerükbe temették. Hangos röhögésben törtek ki. Egyikük hasát fogva felállt és odaszólt:
– Mester, te horgászol? Nem tudtam, pedig hozzád jártam edzésre annak idején, bazmeg.

alt