2008. október 30., csütörtök
NELLI
Budapesti lány, a nagy Szálinger Balázs költői tanítványa, akit Erdélybe küldött pár hónapra a mester. Egyetemi tanársegédi pályám első diákja, ő ült egyedül a bevezető órán. Ha akarnék sem tudnék karrieristává válni, mert másnap már figyelmeztetett Szálinger Pestről: vigyázzak a lányra, rám úgyse bukik, hisz erősssen rút vagyok, mutassam be OJD-nek és Wellmannak, mielőtt Kara lecsapna rá. Kérését teljesítendő, el is hívtam a Bulgakovba, ahol már ismerték (Szálinger szólt Karának, hogy mutassa be Nellit OJD-nek és Wellmannak, mielőtt Murányi lecsapna rá). Nelli azonban nem olyan, hogy le lehessen rá csapni. Ő dönt, és cselekszik. Így történt ez Homoródon is, ahova lovagolni hívtam. Ügetésre fogtam a ménem. Nelli lova lemaradt. Pár pillanat múlva száguldani kezdett paripája, hogy társát utolérje. Nelli lába kiszabadult a kengyelvasból… A lány lecsúszott a ló hátáról, ám úgy döntött, nem esik le, átfonta hát karjaival az állat nyakát, karcsú teste meg valósággal hozzáragadt a pej oldalához. Addig küzdött, míg elkerülte az esést, s épségben visszaült az ügető Séra hátára. Tiszteletem kifejezendő, az egyetlen, akinek átadtam a lovaglás hátralevő idejére székely cowboy betyár kalapom, este pedig rituálisan leöntöttem vörös borral a Gondűzőben, így pannonból Székely lett. Nem tiszteletbeli székely, hanem Székely. Hogy milyen jogon? Amelyen Csingacsguk fogadta testvérévé a sápadt arcú Vadölőt. Nelli, köszönöm, hogy Erasmus-ösztöndíjas egyetemi hallgatóként Erdélyt választottad Firenze helyett. Michelangelo távol van innen, de magadtól jöhetsz rá a vágta értelmére…
