2010. szeptember 19., vasárnap
FÖLD... FÖLD... FÖLD!
Mit kezdhet az ember a földdel, amit születésével választott (majd felnőttként újraválasztott)? Nincs rajta a Metropolitan Opera, a Louvre és a Berlini Művészeti Akadémia. Helyettük van a megyében ezerkétszáznegyven barnamedve, kétszázharmincegy hiúz, tizenötezer-hétszázhatvanhárom pisztráng, kétezer-ötszázhatvanegy ló és nyolcezer-hatszázhatvanhat karrierépítő gimis lány. Utóbbiakat a székelyudvarhelyi vállalkozók tartják – feleségük mellett, titokban –, amíg jómagam halakat engedek szabadon a tulajok tavaiból, erdeikben sétáltatom Jágót, a weimari vizslát, és kölcsönkérem lovaikat, hogy londoni székely barátommal a Hargitán kóbojkodjam. A cowboy az az ember, akinek lova, Colt-ja és kalapja van – tartja a feltehetőleg észak-amerikaiaktól származó mondás. A székely kóboj az az ember, akinek bérelt lova, csupasz ökle és Amerikába emigrált unokatestvére van, hiúzkölykökkel táncol, és két napig fosik, ha leszáll a paripáról, hogy a szennyezett patakból oltsa szomját...
Hol van mindebben a literatúra, barátaim?
Az erdő mélyén megcsillanó, még nem kurtított női szőrszálon…
