Köszönöm nektek, hogy olyan sokan eljöttetek a Medvenéző berlini bemutatójára, hogy alig tudtam bejutni a helyszínre. A német főváros a folyamatos megújulás szimbóluma számomra. Lőrincz L. Lajos fotós, webszerkesztő munkájának köszönhetően éppen ottlétem alatt újult meg ez az oldal. Berlinből támogatóm, Fried István tanár úr budapesti könyvbemutatójára érkeztem. A France Preśeren szlovén költő pályaképéről írott kötetéről mint élete főművéről beszélt a Tanár úr, akit Isten tartson még sokáig közöttünk! Az esemény után Bodor Ádámmal és Kiss Eszterrel, a budapesti Katona József Színház színésznőjével beszélgettünk a pátyi Közösségi Házban, amit a Medvenéző leányfalui bemutatója követett. A kötet következő bemutatója a pócsmegyeri Karinthy Ferenc Könyvtárban lesz január 20-án, kedden 18 órától. Nem sokkal ezután hazaindulok Erdélybe, hogy várjam Patak Márta és Wirth Imre írókat, akik a csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtárban lépnek fel. Ezt követően Darvasi Lászlóval várunk titeket az Írók a szigeten című szervezés keretén belül a Pócsmegyer Rendezvényközpontba, majd Bodor Ádámmal a hetedik alkalomhoz érkezik éves megszakításokkal történő székelyudvarhelyi beszélgetéssorozatunk. Várlak titeket, hogy együtt ünnepeljük meg a rendkívüli rendezvényt.