Kányádi Sándorral augusztusban megtartott estünk után felkerekedtem, hogy két év után újra viszontlássam az itáliai Pó folyó hatalmas harcsáit.  Az éjszakák csónakban teltek, az álmában vízbe eső madárfiókát, kis egeret műcsalival utánozva próbáltam kapásra bírni a nagyvadat. Mielőtt ez sikerült volna, sokat gondolkodtam a kaland fogalmán, amelyet gyakran negatív előjellel használunk. Egyesek számára a nőcsábászat kaland, mások számára a házasság. Két percig részt venni egy szabad medve életében.  Harcsákkal viaskodni, majd visszaengedni őket. Keblemre ölelni a tigrist. Számomra ezek a találkozások jelentik az Abenteuer-t, amely nélkül sivárrá, egyhangúvá válna életem. És a literatúra? Több helyen leírtam, hogy kaland nélkül meddő, mint a szőkefalvi javasasszony. Újra és újra eszembe jut Fried István professzor figyelmeztetése: „Európában sok író szaladgál öltönyben laptoppal. Úgy rúghat labdába ezen a pályán, ha lóháton, harcsákkal és medvékkel érkezik.” A szerzőktől  többen azt várják el, hogy vasalt ingben ülve okos dolgokat mondjanak egy tévékamera előtt.  Lehet, hogy maradinak tűnök a természethez való leírhatatlan kötődésemmel, valamint e kötődés nyilvánossá tételével. De saját utam járom, amelyen újra és újra keresem a találkozást. A vadakkal. Az erdővel. És nem utolsó sorban veled, kedves Olvasó. Legközelebb október 30-án, szerdán 20.30 órától várlak titeket a budapesti RoHAM Bárban. Az esten fellép Juhász Gábor Aegon-, Gramofon- és Artisjus-díjas jazz gitáros. Ezt követően Barnás Ferenccel olvasunk fel a magyar fővárosban és különböző erdélyi helyszíneken. Részletek hamarosan. Addig pedig… Harcsák, medvék, tigrisek: