Csendben ügettek a hatalmas fenyők alatt. Jó negyedóra múlva a mének zavarttá váltak, és nyerítve ugrálni kezdtek. A két lovas nyeregben maradt, de Anikó nyakához nem volt zsinórra odakötve a kalap, amelyet a szél lekapott fejéről, és az erdőbe repített. A harcos megállította ménjét, leugrott róla, hogy a kalap után rohanjon. A nő az idegesen horkantgató lovak kantárszárait kezében tartva várt. Zordok befelé haladt a rengetegben, amikor ágrecsegésre lett figyelmes. Fejét felkapta. Oldalra pillantott. Háta mögött morgást hallott. Ahogy megfordult, dermesztő látvány tárult szemei elé. Egy hatalmas medve magasodott előtte. A harcos szíve a torkába ugrott, amikor a nagyvad hátborzongató vicsorgása megütötte fülét. Az ifjú bíró hiába próbált menedéket keresni a vékony fenyőtörzsek között, a szörnyeteg megállíthatatlanul rohant utána. Zordok egyre beljebb haladt a sűrűben, hogy biztos legyen benne, támadója nem fordul Anikó és a lovak ellen. Amikor már sarkában érezte a vad fújtatását, agyán átvillant: a találkozás elkerülhetetlen. Szembefordult a medvével, amely most két lábra ágaskodva, félelmetesen ordított. A harcos számára szaggatottá váltak a mozdulatok. Tekintetét végighordozta a vad apró fülein, ijesztő, széles homlokcsontján, tágra nyitott szájából elővillanó hatalmas szemfogain, a mellkasán sötétből világosbarnába játszó szőrzeten, és a nagy mancsaiból késként előremeredő karmain. Mögötte somfordáló bocsait már nem láthatta. Elszántan nézett a feldühödött állat feketén csillogó szemeibe. Látta: a barna óriás nem fog hátrálni. A következő pillanatban a medve mancsa Zordok felé indult. A harcos leguggolt. Feje fölött elsuhantak a karomtőrök. Amikor újra felegyenesedett, a szörnyeteg bal mancsával eltalálta mellkasát. Eszméletét vesztve zuhant a fövenyre. Az üvöltő nagyvad visszaereszkedett négy lábra. Hátralépett, szájába vette Zordok jobb lábszárát, és húscafatokat tépve ki belőle, húzni kezdte áldozatát a talajon. Anikó a történtektől ájultan zuhant lovak elé. Kutyák érkeztek, élükön egy szibériai juhászkeverékkel. Mögöttük Pista, a lovászfiú rohant lélekszakadva. Az ebek körbevették a medvét, amely elengedte a harcos véresen gőzölgő lábát, és zavartan himbálni kezdte nagy fejét. Pista hatalmasat cserdített a kezében levő ostorral a hozzá legközelebb eső fatörzshöz. – Szentségit a fajtádnak, mész arrébb azonnal?! – bátorította magát fogait összeszorítva. A kutyák hangosan csaholva hajtani kezdték a hatalmas medvét, amely lassú léptekkel oldalgott el, mígnem eltűnt a sötét rengetegben. Bocsai most előtte haladtak, riadtan pillantgatva az őket ugató ebekre. Amint elvonult a veszély, Pista Zordok fölé hajolt. Tenyerét a szaggatottan lélegző fiatalember halántékához szorítva még jobban megrémült. Életében nem érzett ilyen heves pulzust. Még fülében is hallotta a szívdobogást, mint küzd a fiatal bíró az életben maradásért. Letépte az áldozatról az inget. Kétségbeesetten szisszent fel, amint meglátta a mellén tátongó hosszú sebet. Halálra rémülten cibálta le Zordokról a nadrágot, amelyet átitatott a széthasított lábszárizomból a boka felé tóduló mélyvörös vérfolyam. Pista ezt látva eltakarta szemeit. Igyekezett erőt venni undorán. Kulacsából vizet csorgatott az áldozat arcára. Próbálta végiglocsolni Zordok egész testét, de az edény hamar kiürült. Éppen futni készült vele a közeli forráshoz, amikor lódobogásra figyelt föl. A lovarda tulajdonosa érkezett.

– Hova a francba tűntél el, ennyit tart neked a csikóbehajtás?! – kiáltott mérgesen a fák közül előrohanó Pistára, ám amikor meglátta lovásza kétségbeesett tekintetét, és az előtte aléltan heverő lányt, szótlanul ugrott le a nyeregből. Zordok felé már telefonnal a fülénél lépkedett. Jó félóra múlva mentőautó szirénája verte fel az erdő csendjét.

 

 – Önt az égiek védik, nem érték el tüdejét a medve karmai. Lábszárát azonban műtenünk kell, farából pótoljuk a hiányzó részeit – biztatott az orvos. Magatehetetlenül feküdtem a kórházi ágyon. Homlokomról patakzott az izzadság. Ordítani tudtam volna a fájdalomtól. Arcom Anikó simogatta, mellsebemre egy igen csinos ápolónő tett friss borogatást. Féltékenyen pillantgattak egymásra, én meg legnagyobb szenvedéseim közt is arra gondoltam: soha nem voltam még egyszerre két nővel. Mindketten önkéntelenül elmosolyodtak, amikor észrevették, hogy ágyékomnál kidudorodik a paplan.