Márton László, a Magyar Köztársaság babérkoszorús írója a nyolcvanas évektől közel húsz kötet szerzője. Több rangos díjjal igazolt írói pályát tudhat maga mögött. Legutóbb a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével, Márai Sándor-díjjal, Látó-nívódíjjal és Palládium díjjal tüntették ki. A nagyratörő című drámatrilógián évtizedeken át rendületlenül dolgozott. A mű kettős erdélyi könyvbemutatóján Murányi Tóni és Orbán Ferenc zenészek lépnek fel. Marosvásárhelyen november 11-én, csütörtökön 17 órától, Székelyudvarhelyen pedig november 12-én, pénteken 20 órától várják az érdeklődőket. Mindkét rendezvény helyszíne a két városbeli G. Café irodalmi kávézók. Az esemény házigazdái: Kovács András Ferenc és Murányi Sándor Olivér.